EXTRÉM BALATONMAN

TARTSATOK VELÜNK  A EXTRÉM BALATONMANRE, MELY EGY IGAZ EGYÉNI KIHÍVÁS A BALATON KÖRÜL!
– A JAVASOLT FUTÓÚTVONAL TRACK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL ÉS TÖLTHETŐ LE –
– A JAVASOLT KERÉKPÁR ÚTVONAL TRACK IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL ÉS TÖLTHETŐ LE –
Legyen egy nap az évben, ami csak a tied – a Balaton körül!

Szeretnénk a “klasszikus” irontáv egyéni teljesítésének lehetőségét egy más formában is életre hívni; az igazán felkészültek számára lehetőséget biztosítani egy egyedi szabályrendszerben történő, dokumentált próbatételre. Célunk, hogy az egyedi módon, szigorú szabályok betartása mellett teljesítő hosszútávú triatlonisták, velük együtt pedig a sportág is nagyobb figyelmet kapjon. Bízunk benne, hogy a 2020-ban életre hívott Balatonman Extrém futam sokakat inspirál majd az extrém kihívások és a hosszútávú triatlon teljesítésére!

Bízunk benne, hogy hamarosan minden visszatér a rendes kerékvágásba. 2020-ban a futamot hagyományteremtő céllal hozzuk létre, bízva abban, hogy akik másfajta kihívásra vágynak azok a vészhelyzet elmúltával is jelentkeznek majd a teljesítésére.

TÁV

  • 3,8 km úszás (egyénileg Balatonfűzfőn, a strandon)
  • 180,8  kilométer kerékpározás (Balatonfűzfő, Balatonkenese, Siófok, Fonyód, Keszthely, Badacsony, Kővágóörs, Zánka, Tótvázsony útvonalon) 2438 méter szinttel
  • 42,3 km futás (Tótvázsony, Balatonszőlős, Balatonfüred, Csopak, Balatonfűzfő útvonalon, mely életed leggyorsabb maratonja lehet mivel a pálya negatív szintet tartalmaz)

NEVEZÉS

Jelentkezésedet kérjük küldd el részünkre az info@balatonman.hu e-mail címre.

SZABÁLYOK

  • A  jelentkezés feltétele legalább egy kvalifikációs verseny teljesítése (lásd lentebb).
  • A teljesítés dátumát te magad választhatod ki saját időbeosztásod szerint, szándékodat és az induláshoz szükséges teljesítések igazolását az info@balatonman.hu e-mail címre küldheted.
  • Az indulási lehetőséget elbírálás után, e-mailben igazoljuk vissza.
  • A rajt és a cél egy helyszínen, Balatonfűzfőn lesz, tehát innen indulsz majd és ide is érkezel vissza.
  • A teljesítést a választott dátum szombat reggelén, 7:00-kor kell megkezdened.
  • Az úszást saját GPS órával kell rögzítsd, a parttól nem távolodhatsz el 50 méternél messzebb, az úszás pedig max. 500 méteres hosszak legyenek.
  • Szintidő a teljes kör megtételére 16 óra.
  • A kerékpározás során a Balatont, Fűzfő, Kenese, Siófok, Keszthely, Badacsony, Kővágóörs, Zánka, és Tótvázsony már pont nem érintésével (lásd a térképen), a KRESZ szabályait betartva kell teljesítened. A kerékpárútvonalat autós útra jelöltük, de bizonyos szakaszokon a kerékpározás tilos és itt a hivatalos kerékpárutat kell igénybe vedd. A kerékpáros körön saját felelőségre használod az útvonalat és a korlátozótáblák betartása a te felelőséged. Bukósisak használat kötelező, könyöklő használata engedélyezett.
  • Minimum 14 nappal a rajt előtt jelezned kell a próbálkozási szándékod (a fenti e-mail címen), a következő formátumban: név – teljesítés dátuma – kvalifikációs verseny (és ennek igazolása).
  • Az esemény önellátó, így segítő igénybevétele kötelező. A segítő vállalja, hogy autóval végigkísér, számodra frissítést biztosít és a próba esetleges feladása esetén gondoskodik hazaszállításodról.
  • Egy naptári évben maximum egy alkalommal próbálkozhatsz a teljesítéssel, ha nem sikerül a teljesítés, DNF-ként kerül be a teljesítők listájára.
  • A nevezésnek 5 000 Ft díja van, amelyből a részedre biztosított jeladót béreljük ki; az eszköz a kerékpározás és a futás során pontosan megmutatja tempódat és helyzetedet.
    • Átutalással (forintban) a szervező, Balatonman Triatlon Kft. bankszámlaszámára
      K&H 10401055-50526549-56551033
    • Személyesen versenyirodánkban, kizárólag készpénzben (Iroda: 1134 Bp. Tüzér utca 9-11 // Nyitva tartás: Hétköznap – 9:00-17:00)
  • Egy időben csak egy teljesítő tartózkodhat a pályán, a futamot “nyúl” nélkül kell teljesítened! Az úszás során nem úszhatnak előtted (nincs lábvíz), a kerékpározás során más biciklis segítségét nem veheted igénybe (nincs kíséret, felvezetés, bolyozás). A futást szintén egyedül kell teljesítened (a frissítések kivételével 100 méteres körzetedben kísérő nem tartózkodhat).
  • A szervezők által biztosított nyomkövető használata kötelező, az eszköz által mért trackkel bizonyítod majd, hogy sikeresen teljesítetted a távot; a nyomkövető teszi lehetővé azt is, hogy szurkolóid, ismerőseid az online felületen nyomon kövessenek.
  • Saját felelősségre indulsz, vállalod a KRESZ szabályainak betartását; jelentkezéseddel igazolod, hogy a táv teljesítésére mind mentálisan, mint fizikálisan készen állsz és tudomásul veszed, hogy az útvonal során a szervezők útvonalbiztosítást és frissítést nem adnak. A szervező biztosítással nem rendelkezik, a teljesítés során a veled történő balesetért felelősséget nem vállal.
  • Hiszünk az indulók jó szándékában és becsületességében; bárminemű csalás a Balatonman Triatlon Kft.  által szervezett összes versenyről és eseményről történő örökös kizárást vonja maga után.
  • Az időmérésre szolgáló eszközt (2 db – egy az indulásra, egy pedig tartalék, a meghibásodás esetére) minden indulónak a verseny hetében, a Maratonman DEPO-ban kell átvennie, és ide is kell visszahoznia a próbázást követő 72 órán belül.
  • A sikeres teljesítést követően kupát adunk.

DÍJAZÁS

2023
DÁTUM TELJESÍTŐ NEVE BESZÁMOLÓ SEGÍTŐVEL TELJESÍTÉSI IDŐ
2023. május 27. VICZKÓ BENCE Lemondás miatt nem indult
2023. június 10. SZATMÁRI GERGELY                       ITT OLVASHATÓ 12 óra 58 perc
2023. szeptember 30. MARIK BALÁZS

 

 

Menü