Szatmári Gergely beszámolója!

Az Extreme Balatonman-em története!

Elhatároztam, hogy 2022-ben is nekifutok egy jó kis Iron távnak. Mivel a Balatonman nem hirdetett ilyen távot Balatonfűzfőn, és a második gyermekünk érkezése június végére várható, így gondoltam én jelölöm ki az időpontot, így esett a választás május 28.-ára. Mivel a meleget nem annyira szeretem, pont jól jött ki, hogy egy már-már majdnem télies hangulatú versenyen vehettem részt, ami felelevenítette az első balatonkenesei teljes távom időjárását, ahol bokáig érő pocsolyákban futottunk.

A verseny előtti héten elmentem a balatonkenesei strandra is úszni, ahol a pecások miatt csak a strand területén tudtam körözni 400 méteres karikákat maximum. Közben arra gondoltam, hogy így kicsit szédülős lesz a szombati nap.

A versenyt megelőző hét általában azzal telik, hogy rápihenek a nagy napra edzői tanácsra. Természetesen az idénre tervezett nyaralófelújítás miatt sikerült egy 6 órányi árok ásást magamra vállalni, ami miatt pénteken még kicsit izomlázam volt. Szóval szombati napra majdnem kipihentem álltam oda 😊

Szombaton kicsit lassú indulással számolva 6:45-re értünk a parkolóba az egyetlen kísérőmmel, az öcsémmel. A következő induló számítson rá, hogy 8 előtt nem talál nyitott WC-t a strandon még akkor sem, ha a strand amúgy már nyitva van.

Kicsit sietősre sikerül a rajt, de még előtte gyorsan bekapcsoltam a kerékpáros órám és beraktam a Balatonman kerékpáros útvonalát rá, majd ezzel a lendülettel el is felejtettem kikapcsolni, ami kicsit később bosszulta meg magát. Mivel késésben voltam, így egy elég gyors neoprénfelhúzás és kenekedés után, kb., ahogy vizet értem 7:01-re, már el is indítottam az órámon a triatlonos profilt. Szerencsére a csúszás el is döntötte, hogy nem az első hanem az utolsó sorból fogok indulni, így szerencsémre kimaradtam a verekedésből, pechemre lábvizet sem nagyon találtam.

A nagy kapkodásban 6:59-kor bekapcsoltuk az úszásra kapott GPS-t de sok ideje nem volt észhez térni, amit az öcsém a partról nagy integetéssel jelzett. 700 méteres köröket sikerült kijelölnöm, mert most nem voltak pecások, de a parttól való 50 méteres távolságot tartani Balatonkenesén elég érdekes, mert szinte mindenhol a földet súrolja az ember keze. ( Bár lehet, hogy a technikán sok múlik.) A második körben jelezte az öcsém, hogy az órámmal mérjem a GPS-t mert a csuklómon lévőt vagy rosszul indítottuk el, vagy nem sikerült aktiválniuk a szervezőknek. A kavarodásban sikeresen leállítottam az órámon a mérést és egy jó 5 perc múlva, egy fél kör után észleltem, hogy úgy maradt. Emiatt a szükséges 3800 helyett lett egy jó kis 4100-as bemelegítő úszásom, amiből csak 3800-at mértem. Végül 8:24-kor szálltam ki a vízből folyamatosan azon aggódva, hogy mikor ér oda a vihar, mert nagyon sötét felhők és villámok is látszódtak a távolban.

A vízből sikerült elsőként kiszállnom, majd egy 4 perces – beszélgetős, gps szerelős – depó után elindultam tekerni. Előre megbeszéltük a kísérőmmel, hogy hol fogunk találkozni, így kb. 60 kilométerenként volt frissítésem. Ő kocsival tette meg ugyanazt az utat. Az első 3 óra esőben volt, aminek nem örültem túlságosan, mert a karbon kerékkel ilyenkor fékezni nem túl hatékony.

Mivel a déli partot nem nagyon ismerem, ezért az első találkozót Balatonbogláron, a Dutra múzeum előtt, terveztük, gondolva, hogy arra csak ráismerek. A probléma ott volt, hogy az alábbi dolgokra nem emlékeztem:

Pontosan hány kilométernél van, melyik településen és milyen múzeum. Az öcsém a 7-es út másik oldalán állt nekem háttal amikor megérkeztem és éppen telefonált, szóval egy kellemes káromkodás keretében továbbmentem ő meg rohant vissza a kocsihoz, hogy megelőzzön, így végül 3 kilométer múlva kaptam tőle egy kulacsot és pár szeletet.

A GPS útvonalat igyekeztem követni a déli parton, ami elég sok helyen a 7-esen vitt, ahol szerencsére nem volt túl nagy forgalom, bár mindenhol kint van a kerékpározni tilos tábla. Keszthely előtt ezért jobbnak gondoltam, ha a kerékpárúton folytatom és nem tesztelem Keszthelyen a fékhatást. Jelentem ez csak részben volt jó ötlet pár apróság miatt:

  • A sínen való átkeléseknél a szokásos fémkorlátos átvezetés volt, amihez állóra fékezés után kicsatolva tudtam csak átkelni.
  • Csodák csodájára a Tour De Balatont pont aznap szervezték, ami miatt folyamatosan ordibálhattam, hogy” elnézést”, „balról”, „köszönöm.”

A fentiek miatt hamarosan inkább visszamentem a 71-esre és igyekeztem a GPS-t követni, ami sikeresen majdnem teljesen lemerült a túl korai bekapcsolás miatt Keszthely után, és hol volt még az út vége. Emiatt és azért, mert nem emlékeztem csak arra, hogy Balatonakalinál van egy letérő, Ábrahámhegynél levágtam kicsit az útvonalat. Végül Balatonakalinál elindultam felfele egy kis mászásra. Tótvázsonyra 172 kilométer után értem és az öcsém jelezte, hogy sikerült rövidítenem a pályán és jó lenne még rárakni egy keveset, így az órám szerint a második depóm 22 percig tartott és közben megtettem még 8 kilométert egy kevés szinttel, hogy meglegyen a 180 kilométer. A kerékpárt így 6:05 perc alatt tudtam le a nehezítések ellenére.

A kis plusz keringés után elindultam futni vagyis inkább sétálni az első két kilométeren, szerencsére lejtmenetben sikerült meglendülnöm. Balatonfüredre beérve viszont kiderült, hogy a gyomrom már megint nem bírja a bevitt anyagokat, így még jobban felhígított isot kértem a következő pontokon és szinte csak vizet ittam.

Mondanom sem kell, hogy ez nem volt nagy ötlet mert semmi energiám nem maradt. Végül a 20. kilométernél elfogyasztottam egy zselét is, ami felélénkített így újra elkezdtem haladni és ezt sikerült a végéig tartanom. A futáson szerencsére nem tévedtem el és sikerült a Balatonkenesei mólon befutnom, este 7 óra után 4 perccel.

Életemben először úgy csináltam meg a futást a végén, hogy a második fele jobb lett mint az első, bár a 4:28-as maratonnál egyszer szeretnék egy jóval jobbat futni egy irontáv végén.

Az előzetes terv 12 óra volt és az, hogy készüljön egy olyan befutó képem, ahol még világos van, ez csak többé kevésbé jött össze a felhős idő miatt. Az órám 11:59-et mért összeségében a három sportra és a depóra az 5 perces állás nélkül, így maximálisan elégedett voltam. A feleségem meg is jegyezte, hogy bezzeg amikor ő kísér akkor másfél órákat szoktam tévedni az idővel és emiatt mindig feleslegesen várakozik. Ez persze előre vetíti, hogy mostantól csak és kizárólag az öcsém kísérhet el a többi versenyre. 😊

Köszönöm a Balatonmannek a lehetőséget az indulásra egy élmény volt, szerintem az első ironmanem, ahol közben nem merült fel, hogy minek csinálom az egészet. Azért másnap amikor be kellett fejeznem az ásást akkor amikor két ásónyom után kifulladva megálltam rájöttem, hogy eléggé lefárasztott az előző nap. Érdekes verseny volt, az első szenior versenyem ahol egyszerre lettem első és utolsó az adott napon.

 

Menü