Prohászka Ákos beszámoló PRIMAVERA EXTRÉM BALATONMAN

Sajnos mint sokan tudjátok, nekem, második próbálkozónak, nem sikerült úgy “A kör” ahogy szerettem volna.

Egy héttel az indulás előtt benyeltem valamit ami a komplett emésztésemet és utolsó hetemet borította. De neki álltam.
Hajnalban érkeztem feleségemmel aki segítő és bátorító szerepét töltötte be ezen a napon is.
Szuperül indult. Elég nagy szél volt de könnyűnek tűnt az úszás. Én egy belőtt háromszöget próbáltam leúszni nem egészen 4 szer ami egy kis bakival is de sikerült. 1:25-nél jöttem ki a vízből.

Neo le, nyomkövetők be. És már tekertem is. Talán a déli kanyarig segített is a szél de aztán elég kellemetlen oldalszélben kellett mennem egészen a nyugati kanyarig ahonnét iszonyat szembe szél volt.

Sebaj! Jéga úrral megbeszéltük hogy csak az a fontos be kell érni, és tartalékolni kell a végére ,mert az bizony combos.
Keszthelynél frissítettem harmadszor ahol barátok fogadtak. Óriási öröm volt és feltöltődés.

De mennem kellett tovább.

Az északi part is tartogatott meglepetéseket. Volt ahol komoly hátszél és volt ahol szembe szelet kellet szoknom.
Jött Ábrahámhegy és a balos kanyar, megindultam felfelé. Talán a harmadik falu lett volna Kővágóörs ahol befejeződött a futam (143km).

Egy fáradt autós elütött de szerencsés módon csak könnyebb sérüléseket szenvedtem.

Először még mentem volna tovább de látásom nem volt az igazi így azt is csak utána vettem észre hogy a kerekem teljesen használhatatlan lett és a régi kedvenc bringám váza is eltört.  Estig a veszprémi kórház SBO-jának a vendég szeretetét élvezhettem. Szerencsére mind a koponya CT mind röntgen vizsgálatok jó képet mutattak.

Most próbálom összerakni és tanulni a dologból de nehezen megy.
A legnagyobb tanulság , hogy a sisak ismét életet mentett!

Vigyázzatok magatokra!

A későbbi indulóknak pedig sok sikert és sikeres célba érést kívánok.

Menü