Instant túrák a Balatonnál

Az NN Ultrabalaton évek óta teljesíthető futva és két keréken. Most eljött az, ahogyan korábban még sosem volt hivatalosan teljesíthető!

2020-ban két instant túránk körül választhatsz:

Az Instant Camino-t a túrázás szerelmeseinek ajánljuk, azoknak, akik szeretnének a hétköznapokból egy kicsit elvonulni, egyedül lenni. Bringatúránk teljesíthető egyénileg, csapatban, megspékelve annyi extrával, amiért valóban érdemes nyeregbe szállni.

A túrákra nyitva a nevezés, a teljesítés pedig június 26-ától indul.
EGYÉNI bringatúra (1-3 főig) nevezés IDE kattintva, TEAM bringatúra (4-10 főig) nevezés IDE kattintva, CAMINO túra pedig IDE kattintva.

Több nevezés közül választhatsz, a csomagokban minden esetben ott van a sikeres teljesítésért járó érem, a választható Mizuno póló – a Camino esetében névre szóló – és partnereink kedvezménye (a lista folyamatosan bővül).

A start helyszínét a kijelölt öt pont közül választhatod ki, ezek a következők:
Balatonfüred – Badacsonyörs – Balatonmáriafürdő – Balatonföldvár – Balatonkenese

A részvétel az erre az eseményre fejlesztett QR-kódos “check-in” rendszerrel igazolható, ennek használatáról ITT találhatók információk.

Tarts velünk és legyen a tied 221 kilométernyi instant boldogság a Balaton körül!

Menü