“A Balatonman extrém futam krónikája úgy Forrest Gumposan
Korán reggel arra gondoltam úszom egy kicsit a csodálatos tükör sima Balatonban, majd ha már úsztam körbe is tekerem, és ha már eljutottam idáig futnék is egy maratont.
Ha valaki a hosszabb verzióra is kíváncsi javasolnék egy kis pattogatott kukoricát készítsen elő hozzá.
Az előző beszámolók alapján egy egész napos fiesztára készültem, amihez barátaim segítettek, hogy a mosoly végig kísérjen és „flow” érzéssel átszellemülve érjek a célba.
Az esemény időpontjához közeledve az időjárás tette kérdésessé a teljesítést, mivel pár nappal előtte folyamatosan esett az eső és fújt a szél a napi legmagasabb hőmérséklet is az átlag alatt csak 22- 25 C volt. Az úszás megkezdésekor is csak 15 fok volt, ami inkább a Norseman teljesítésénél szokásos. Viszont nem volt kérdéses, hogy a neoprén ruhában kell elindulnom. Béci barátom sup –on terelgette úszásom egy 400 méteres pályán, amit 10x teljesítettem, hogy biztos meg legyen a 3800 méter. Nem hiányzott a tülekedés és a csapkodás, ami szokásos egy versenyen, ahol a túlélésért küzd az ember, így kényelmesen saját tempómban haladva élveztem az úszást 1:25 idővel partot érve semmi fáradtság, ami szokatlan érzés volt. Mintha a karosszékből keltem volna fel, úgy futottam mosolyogva a parkolóban levő autó mellé kialakított depóhoz. Nem erősségem az úszás, de mentségemre ezzel a testi adottságokkal, mert olyan vagyok, mint egy kő, amit a vízbe dobsz, egyből elsüllyed.
Gyors depózás közben móka, kacagás és persze a fotózás után elindultam Siófok felé a múltat idéző ORBEA karbon kerékpárommal, amit nyolc éve vásároltam. Azóta sokat fejlődött ez a sportág és több milliós értékű időfutam kerékpárokkal parkolnak már a depókban. Igaz sok embernek még van hová fejlődnie, mert hiányoznak a lábából a wattok. Szóval a retroman a retro (lehetne egy ilyen múltat idéző verseny, ahol a kezdeti 1980-1990 évek felszerelésével kellene teljesíteni) kerékpárral haladva az előre tervezett frissítőponthoz haladva kiderült, hogy a szombati nagy forgalom miatt az autó nem fog odaérni, ezért lelkesen tekertem tovább.
Siófokon, az elején piros lámpákat sikerült megfognom, majd kemény intervall edzés következett, hogy sikerüljön a forgalommal a zöld lámpákat elérni, így teljesen kifogyva csak a másodiknál sikerült először feltöltenem kulacsaimat. Balatonboglárnál levő dugó miatt ismét kimaradt egy frissítés, ezért félúton Keszthely előtt a MOL benzinkúton leszálltam a nyeregből, mert megkívántam egy hot-dogot Colával, isteni érzés volt :). Közben szikrázó napsütésben 30 fok fölé emelkedett a hőmérséklet, így roppant jól esett a jeges víz, amivel locsoltam magam illetve a hideg izotóniás ital. Az északi részre érve vagy a meleg hatására egyre több lett a nem normális autós, akik önkéntes rendőrként néha még rám is húzták autójukat, ezért jobbnak láttam a kerékpáros úton haladok, de itt nagyon belassultam a rossz minőségű útfelület miatt és a pulzusom is leesett, amit csak Szigligetnél visszatérve a főútra sikerült rendeznem. Végre elérkeztek a dombok ahová fel kellett tekerni. Jól ismerem, ezt a részt, mivel sokat motorozom errefelé a szerpentines útszakasz illetve a dombról lenézve a Balaton pazar látványa miatt. Féltem tőlük, de mivel az edzések során sok szintet tekertem kényelmesen pörgetve haladtam felfelé. Az utolsó szakasz 155 km után Balatonakalitól felfelé Dörgicse felé, ahol az utolsó kilométereken a combjaim görcsölni kezdtek, de a magnézium bevitellel sikerült kordában tartani. Végre beértem Tótvázsonyba 6:35 bringaidővel, ami elég soknak tűnik, de nincs elzárt útszakasz, az útszélén 15 kilométerenként frissítő pompom lányok sincsenek illetve versenyzők, akikkel versenyeznél. Ezek helyett hatalmas közúti forgalom, piros lámpák, rossz kerékpár utak és a végén a fekete levesként a komoly emelkedők. Viszont a látvány lenyűgöző volt, ami kárpótolt
mindent.
Végre a futócipőben és a kezemben fél literes hideg ásványvízzel indultam el vissza Kenesére. Barátaimtól annyit kértem, hogy 3-4 kilométerenként kellene frissítés, amit csodálatos csapatmunkával megoldottak és mentálisan is sokat segített szurkolásuk. Nem szerettek aszfalton futni, amióta a talpam nem bírja, ezért visszafogott, de egyenletes tempóban haladtam a lejtőn és emelkedőn is tervezett időhöz tartva magam, miközben a táj szépségében gyönyörködve hamar elértem Balatonfüredet. A Tagore sétányon a bor hetek miatt rengetegen voltak és nem volt egyszerű átvergődni rajtuk itt pár ismerős buzdítása adott erőt. A tópartra leérve a kerékpárúton haladva jól esett az árnyékos rész, és ahogy a nap ment lefelé tért vissza az élet is belém, miközben megfogalmazódott bennem, hogy jó lenne körbe futni a tavat majd egyszer, ezek után már a célegyenest láttam magam előtt igaz messze volt még, de egyre mindig közelebb. A vége kicsit megviccelt, mert nekem a futás 43,6 kilométer lett és 4:20 idővel értem a rózsaligetbe levő célkapuba, ahol lelkes kis segítőcsapatom várt. Órámra ránézve a tervezett 12:30-as időn belül 12:27-re sikerült teljesítenem a legszebb és legélvezetesebb Ironman versenyemet.
Mindenkinek kívánom, hogy álmodjanak nagyokat és váltsák őket valóra. Triatlonos berkekben belül megfogalmazott szlogennel élve „az út maga a cél”.
Terminátor szavaival élve „visszatérek” szeptember 12-én a Balatonkenesei hosszú távú triatlon országos bajnokságra.
Addig is az erő legyen veletek! 🙂 “