Pavela Péter bemutatkozója

“Sziasztok,

Pavela Péter vagyok Székesfehérvárról.

Az a megtiszteltetés ért, hogy komoly sportemberek után augusztus 7.-én rajthoz állhatok, a Primavera Extrém Balatonman versenyen, ahol nyolcadikként indulok a nyolcadik hosszú távú versenyemen.

Gyerekkorom óta a sport határozza meg az életem, bár sajnos volt olyan egy hosszabb időszakom, melyben kicsit félre kellett tennem a sport iránti szeretetem.
Kezdetben, a labdajátékokban (labdarúgás, kosárlabda) versenyeztem, majd vézna alkatom miatt a testépítés irányba indultam tovább a sportok terén.
Sok-sok év kihagyás után, 2013-ban egy barátomnak köszönhetően megismerkedtem a triatlonnal és a Kaposváron az extremeMan 113 versenyen indultam el.
Az ekkori fő célom a fél táv teljesítése volt… Sikerült…
Bár így utólag visszagondolva, igazából a táv teljesítéséhez szükséges siker elérését, csak is a kitartásomnak és szorgalmamnak köszönhettem.

Következő évben sokkal tudatosabban készültem már a versenyre, ahová minden lelkes amatőr szeretne eljutni a nagyatádi extrememan hosszútávú versenye, ahová elkísért kislányom is, akivel kéz a kézben szakítottuk át a célszalagot. Hatalmas élmény volt…

Azóta életem részévé és hagyománnyá vált minden évben, hogy az augusztusi versenyt egyre jobb eredménnyel sikerüljön teljesíteni, amihez rengeteg tudatos és kitartó munka vezet. Így sikerült teljesítenem 7 x az Ironman távot, 12x pedig a féltávot.

Környezetemben is jó pár embert sikerült motiválnom a sportra, a rendszeres mozgásra, ezen felbuzdulva beirtakoztam a Testnevelési Egyetem triatlon sportedzői szakára, ahol 2020-ban végeztem. Immár hivatalos keretek közt tudok részt venni az utánpótlás kinevelésében és lelkes sporttársaim segítésében is.

Természetesen folyamatosan azon gondolkozom és dolgozom, hogy több elvetemült ötletemet megvalósítsam. Ilyen volt például a terepfutás szerelmeseként a PIROS85 teljesítése (85km 3300 méter szintemelkedéssel), vagy például a Velencei – tónál található Bence – hegyi kilátóhoz 4810 méter szintkülönbséget legyőzve ötvenszer feltekerni természetesen kerékpárral.
Folyamatosan keresem az újabb és újabb kihívásokat, ezért lett számomra kimondottan szimpatikus ez az extrém futam a Balatonman szervezésében. Ez, hogy magamnak kell megszerveznem a versenyt, és aztán teljesíteni is, egy újabb összetettségi kihívást is jelent, mely újabb és újabb dopping lendületet ad számomra.

Mivel erre a versenyre egyben edzésként is tekintek a Balatonkenesén megrendezésre kerülő hosszú távú országos bajnokságon történő részvételem előtt.

Szurkoljatok nekem, a kitartás és az erő legyen Veletek!

Tudjátok, minden fejben dől el 🙂

Üdvözlettel:
Peti ”

 

Menü