Azzal kezdeném, hogy fázós vagyok, így a Balaton még neoprénben is hideg volt, a dupla úszósapka, a balzsamozás és további „hidegkizáró” trükkök ellenére is.
Úgy kétezer méter körül jött egy olyan erős nyilallás a fejtető felől, hogy azonnal ki kellett vennem a fejem a vízből. Ok. Nincs más, strandmell. Pörögnek a méterek, szép lassan, de megvan. A partra érve tudatosult bennem, hogy olyan hidegsokkot kaptam, ami a segítség nélküli átöltözést teljesen kizárta. Túlélő túra… Sebaj, majd a bringán felmelegszem.
A második sport kezdett alakulni, de a Lesi Zoli nyújtotta professzionális segítség, útmutatás ellenére is sikerült begabalyodni egyszer kétszer. Siófok után vettem észre nem gurul olyan jól, mint szokott. Kiderult, hogy a hátsó kerék gyorszár szerkezeti hiba miatt nem szorított rendesen, a kerék kicsit elfordult és az egyik beleért a felnibe. Gyorszár csere, gurulok tovább.
Déli part kipipálva. Keszthelynél rákeveredtem a bicikli útra, tempó menés lehetetlen, az útminőség, a semmiből felbukkanó 90-fokos szűk kanyarok és a többi turista miatt. Kipattantam a főútra – lesz ami lesz. Haladok rendesen, erre újabb akadály. Kilometeres kocsisor, útépítés.
Még most is ott állnék, ha nem jön arra négy triatlonos srác, és a határozottságukat – meg persze a számbeli fölényünket – szépen előre gurultunk. Ezúton is köszönöm! 🙂 Alföldi gyereknek a dombok mindig kalandosak, de szeretjük, mert nálunk ilyen nincs. Még egy kis mászás, és végre Tótkomlós.
Leszállok a paripáról és már olyan fáradt vagyok, mint rendesen a célban szoktam…
Lássuk a szaladást. Sajnos se a tempóérzet, se az elkönnyülő láb érzése nem jött, igy kezdett szétesni a rendszer.
A pálya tényleg jó, sok benne a lejtő, de ez most nem vigasztalt. Vészforgatókönyv. Százhúszas pulzusnál futás indul, százhatvannal gyalogolás elnyújtott hosszú tempós léptekkel. Tagore sétány – feltünt a főnök – muszáj volt valami futómozgást imitálni. Lesi Zoli a tenyerén hordoz, nekem csak a haladásra kell figyelni.
Az utolsó tizenöt, már a kialakult rendszer szerint, a lassan lenyugvó nap fényénél szépen elkopik és feltűnik a Marina Hotel. Bingo!
Mikiék várnak az indulási pontnál a strandon és befutok, megfogadva, hogy soha többet nem csinálok ilyet. Amit tartani is tudok, van, amikor hónapokon keresztül…
Szeretném megköszönni Mikiéknek, hogy kitalálták a lehetőséget.
Lesi Zoltán barátomnak (aki egyeben kitűnő ultrafutó) a professzionális segítséget.
A triatlonos fiúknak és mindenkinek, aki szurkolt nekem.
GRATULÁLUNK A TELJESÍTÉSHEZ!
Felkészül: Prohászka Ákos