Így kezdődött ez a történet…

Kuti András, az ORBEA GIVE AWAY pályázatunk nyertesének első beszámolóját szeretnénk veletek megosztani. Pályázatunknak köszönhetően, Andrást egy professzionális Orbea bicikli segíti a 2022-es versenyévben álmai elérésében!
Lesznek-e nehézségek? NEM KÉRDÉS!

“Sziasztok!

Mikor megláttam a Balatonman pályázatát tudtam, hogy nincs veszteni való bele kell vágni, talán mondhatom, hogy ez jel volt.
A 2021-es évem nem úgy sikerült ahogy terveztem, ezért már korábban is érlelődött bennem, hogy 2022-be vissza kellene térni az aktív versenyszerű triatlonhoz, mert ezt az űrt valahogy be kellett tölteni.

Engedjétek meg, hogy röviden bemutatkozzak Kuti András vagyok, házas és 2 kisfiú apukája, mellette dolgozó ember és lelkes amatőr sportoló, aki szeret a határait feszegetni a sportban.  Illetve most már 2022-ben egy Orbea időfutam bringa aktív használója is.

Így kezdődött ez a történet….

December:
Igaz, hogy az advent a várakozás időszaka én mégis február óta várakozok arra, hogy végre a család-munka-sport háromszög egyik darabja visszakerüljön a helyére. Február óta keresem azt az utat, ami visszavezet a kiinduló állapotomhoz ugyanis februárban elkaptam a COVID-ot, amit szerencsére a kórház nélkül, de komolyabb tüdőgyulladással megfűszerezve kaptam el. Ebből fakadóan (tüdő CT, ekg, terheléses EKG) a vizsgálatokat követően májusban kaptam meg az orvosi engedélyt a sporthoz való visszatérést illetően.
Természetesen a fittség, amivel rendelkeztem eltűnt. Ami nagyobb nehézség volt, azaz, hogy a motivációmat is csak hébe-hóba találtam és az eddigi elszántság is csak időszakosan jelentkezik, pedig a következetesség mint tudjuk az a kulcsa az egésznek.
Mindig azt mondtam, hogy olyan apa szeretnék lenni, aki jó például szolgálhat a gyerekeinek és egy olyan képet mutat, amiben a kitartás és szorgalom elnyeri a méltó jutalmát. Ezt a tavalyi évben nem láttam, hogy olyan szinten teljesülne, mint amit elvárnék magamtól.

Látva a Balatonman team által nyújtott lehetőséget, felcsillant egy kis reménysugár, hogy a keretek megteremtődhetnek és ismét eltudok indulni az úton. Azért is volt kiemelkedően fontos számomra a pályázat, mert régóta keresek új TT bringát is az új szezonra. A hozzáállásomból fakadóan pedig nem állok úgy oda versenyhez, hogy nem vagyok felkészülve, így a bringa hiánya, mint folyamatos bizonytalansági faktor is rányomta a felkészülésemre a bélyegét.
Ami a sportmúltamat illeti, kiskoromtól kezdve fociztam, Testnevelési Egyetemet végeztem, ahol középtávfutással kezdtem foglalkozni, majd onnantól egyenes út volt a maratonig. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ha maraton akkor miért ne lehetne IM is. 😊

A triatlonnal 2014-be januárjában kezdtem el foglalkozni és már abban az évben teljesítettem Nagyatádon 11:02-vel az első teljes távomat.
2018-ban megszületett nagyobbik fiam, be voltam nevezve második IM-re, de a felkészülés során sajnos már sérülésekkel küzdöttem, így viszonylag előkelő helyről fel kellett adnom futás során a versenyt ITB szalag probléma miatt. Nagy vágyam volt a fiammal közösen befutni a célba, de ez akkor elmaradt.
2019-ben újra próbálkoztam lobogott a tűz, így sikerült egy egész jó évet zárni középtávú OB-n is top 20-ba érkeztem, illetve Nagyatádon 9:35-ös idővel zártam a versenyt szintén top 20-ba. 2020-ban született a második kisfiam, így az edzések szinten tartása volt a fő motiváció a családot követően természetesen, de 2021 elején a COVID felülírta az idei terveimet. Most azon vagyok, hogy ebből a gödörből kikerüljek.

A jelen…
A pályázást követően januárban kaptam egy telefonhívást, hogy bekerültem a pályázok egy szűkebb körébe, ami elhitette velem, hogy össze fog jönni ez a 2022. Természetesen jelezték, hogy ne éljem bele magam, de az ember akarva-akaratlanul is kezdi elkönyvelni, hogy Ő lesz a szerencsés pályázó. Azt követően pár nap elteltével ismét érkezett egy hívás. Ha láttam volna Cseh Gábor arcát a telefon másik végén, biztosan megdicsértem volna, hogy milyen zseniális póker arcot vehetett fel mivel hangja alapján már lemondtam a lehetőségről, de aztán mégis ezeket a szavakat hallottam „Gratulálok Te nyerted meg a pályázatot!” és onnantól kezdve csak előre!

Azóta csatlakoztam a Balatonman Training Team csapatához, ahol már három hete folyik a munka Gábor kezei alatt. Ezalatt rá kellett jönnöm, hogy hosszú lesz azaz út míg vissza fogok térni COVID előtti állapotomhoz… 😊 A fő cél a szeptemberi balatonfűzfői verseny, de Keszthelyen is rajthoz szeretnék állni a szezon további része pedig még tervezés alatt..

Zárszóként, köszönöm a lehetőséget!
Találkozunk a versenyeken!”

Menü