Július 4-én, harmadikként indultam el a Primavera Extrém Balatonman Futamon. Ez volt életem második ironman távú triatlon versenye, azaz a Balaton körüli pálya 3800m úszást, 180km biciklit és 42,2km futást foglalt magába.
A bemutatkozómban részletesebben leírtam, hogy erre a kihívásra egy felkészülési versenyként tekintek, ami a tapasztalatszerzésre, tanulásra és felkészülésre fókuszál. Ennél komolyabb célokra most nem is volt szükségem, és szerintem nagyon lehetőségem sem lett volna. 2 hete még futni se nagyon tudtam a térdem miatt (igen, ennyit számít, ha elhasználódik a futócipő :O ), és emiatt az utolsó hónap ki is esett a felkészülésből. Atád óta tudom, hogy tisztelni kell ezt a távot, de ha nincs komoly egészségügyi vagy technikai probléma, akkor azért teljesíthető, de most a térdem miatt aggódtam azért kicsit. Meg volt még egy másik pozitív előjel 
Csütörtökön elmentünk egy utolsó átmozgató futásra, ahol a térdem miatt viccből mondtam, hogy még most kéne kimennie a bokámnak, akkor megkímélném magamat a szombati szenvedéstől.
Amikor futás után mentem a biciklimért, volt egy gödör, ami nem látszott a fűben. Találjátok ki, hogy mi történt! Igen, kiment… De szerencsére még időben visszarántottam, és némi diklofenák segítségével péntek estére elmúlt a fájdalom. Válogassátok meg, mivel viccelődtök!
Pénteken a segítőmmel, Bíró Alexandrával, Piszével megérkeztünk Világosra, ahol Évi és Imi láttak vendégül minket a verseny hétvégéjén. Így ők lettek a szponzoraim, köszönöm szépen nekik! 
Szombat reggel megérkeztünk a rajthoz, ahol felfedeztük, hogy a rajthelyszínnek megjelölt strand csak 8-kor nyit, a szomszédságban pedig az úszást tiltó táblák és horgászok voltak. 7:00-kor kellett megkezdeni az úszást. Kis tanakodás, egyezkedés a szervezőkkel, majd átmentünk a szabad strandhoz, ami – dobpergés – szintén 8-kor nyitott. Ismét kis tanakodás, vissza az előző strandhoz. Mindegy, akkor bemászok a vízbe a pecások mellett, és úgy úszom a strand bójái körül. Ebben a kapkodásban elmaradt a rajt előtt az energiaszelet, ezért az úszás felénél már kezdtem éhes lenni. Szerencsére ezen kívül nem történt semmi említésre méltó a vízben. Miután ledolgoztam az adagomat, kimásztam, gyorsan betoltam egy energiaszeletet, öltöztem, fotózkodtunk, és elindultam a biciklivel.
Mivel egyikünknek sem volt még komoly tapasztalata az ilyen vándor önellátó frissítésű versenyekben, ezért igyekeztünk biztosra menni. A taktika a következő volt: biciklin 25-30km-enként, futásnál 2,5-3 km-enként találkozunk, kulacscsere, gél, hideg vizes locsolás. A koordinátákat előre megbeszéltük az ajánlott útvonal mentén. Ez amúgy egész jól be is jött. Pisze nagyon ügyesen frissített, mindig a megbeszélt helyen várt (kivéve egy útépítésnél… szép dolog… ), és a következő adagot be is hűtötte, mielőtt továbbment volna a következő pontra. A készlet nagy része SiS gélből, SiS izóból, vízből, saját gyártású zabszeletből és aszalt gyümölcsökből állt.
A biciklis szakasz első 20 km-e valamiért nem esett olyan jól, de szépen ráállt a szervezetem. Haladtam-haladtunk rendesen, az ajánlott útvonalon mentem, összesen kb. 1 km-t tekertem a bicikliúton. A térdeimet éreztem kicsit, de szerencsére sem egészségügyi, sem technikai probléma nem merült fel. A szigligeti vár előtt, ahol teljesen szabályosan haladtam a főúton (nem volt tiltva a biciklizés, tele volt a bicikliút, és amúgy is gyorsabban mentem, mint ahogy bicikliúton szabad), egy kedves autós szándékosan rámhúzta a kocsit, amikor mellémért, dudált egyet, majd továbbhajtott, és beljebb húzódott az út közepe felé. Hát… ez annyira nem tetszett, megjegyeztem a rendszámát, de valószínűleg inkább elfelejtem, nem hiszem, hogy legközelebb rendesebb lenne a kerékpárosokkal, ha felkeresné bármilyen hatóság is… Rajta kívül nem igazán volt semmi para. Az utolsó 50km-ig.
Ábrahámhegytől annyira nem esett jól a maradék. Az amúgy addig egész kellemes hőmérséklet megugrott kicsit, és a táv végén jött a szint ⅔-a. (spoiler alert!!!) Utólag visszagondolva itt kezdődött kicsit a dehidratációm. Begurultam a biciklis célba, kicsit megviseltnek éreztem magamat. Mivel egész jól álltam idővel, úgy döntöttem, nem kapkodok, inkább kicsit összeszedem magam. Nem volt árnyék, így ez annyira nem sikerült. Elindultam a futópályán. Hát! Az első 10km-t kifejezetten veszélyesnek ítélem, ahol a Tótvázsony-Füred szakaszt kell teljesíteni. Az út melletti kavics szerencsére viszonylag jól volt döngölve (mert még új a szakasz), de sok helyen benőtte már a gaz, vagy ránőttek a fák, jellemzően a kanyarokban. Volt, hogy meg kellett állni, hogy benézzek a kanyarba, hogy jön-e szembe valami. Szép lassan beértem Füredre, éreztem, hogy ez nem lesz egy sima maraton. Ugyan folyamatosan ettem-ittam, azért a kihagyott edzések, az első forró napok és a hatalmas terhelés megviselte a szervezetemet, és kezdtem kiszáradni. Ennek ugye az első jele az, hogy nem szomjas az ember. A második, hogy hányingere lesz. A harmadik a szédülés. Tovább még szerencsére nem jutottam. De eddig most is. Volt egy 3km-es szakasz, ahol még kocogni se nagyon bírtam… Számolgattam, azt láttam, hogy ha csak vánszorgok, a szintidőn belül akkor is beérek. De eszembe jutott, hogy létezik egy csodaszer! Bekészítettem a hűtőtáskába egy palack kólát. Leültem kicsit az árnyékba, és a kóla a rendbe tette a hasamat is, és elkezdtem összevakarni magamat. Onnantól kezdve nem rettentően szörnyen ment a futás, hanem csak szörnyen.
Szerencsére innentől kezdve egész eseménytelen volt a célig a kocogás. A térdeimet kicsit éreztem, de nem fájtak.
A célban várt Pisze és a koncert, amit szervezett Vagy az élet hozta így… Egy vitorlás fedélzetén valami enyhén ittas lánytársaság énekelte a Darabokra törted a szívem Halott Pénz-féle feldolgozását. Najó, az ének az enyhe túlzás. Azt pedig nem tudom, hogy már csak fejben vontam-e össze a két sort, vagy tényleg így énekelték, de az rémlik, hogy: “Fáj, nem is tudod hogyan fáj, hogy olyan messze futottál”. Ez ott viccesnek tűnt, mert nekem is fájt. Főleg azokon a szép csengő hangokon, este 21:19-kor.
Ami azt jelenti, hogy bruttó 14:19 alatt értem be. A célkitűzés és a fentiek tükrében elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. Kaptam rengeteg mindent, amire tudok figyelni a következő versenyeken, kaptam egy jó adag edzést, tanultunk sokat a menet közbeni frissítésről, és teljesítettem másodszor is az irontávot, amivel bebizonyítottam magamnak, hogy a tavalyi nem csak egyszeri, szerencsés alkalom volt Na meg dobogós vagyok (ahogy írtam, harmadikként indultam 
)
Nagyon örülök, hogy pont ezen a napon volt az esemény, mert kisebb volt a forróság, mint vasárnap,vagy mint mondjuk előző hétvégén.
Ráadásul így egy ironmannel indíthattam meg a visszaszámlálást minden triatlonozó egyik álmának beteljesítéséhez, ugyanis jövőre részt veszek a Challenge Roth-on, ami szintén július 4-én lesz.
Másnap Éviékkel töltöttünk egy jó kis balatoni napot fürdőzéssel, hekkezéssel, kártyázással. Este irány vissza Budapestre, most még kis regeneráció, aztán irány a tatai középtáv!
Köszönet a szervezőknek az ötletért és lebonyolításért, Évinek és Iminek a vendéglátásért, a Nutridepónak a támogatásért, de leginkább Piszének az egész hétvégés segítségért! A teljesítés az ő érdeme is.
Az utánam következő versenyzőknek is azt tudom kívánni, mint amit magamnak kívántam, fáradjanak el rendesen, de ússzák meg egészségügyi és technikai problémák nélkül!
Mindenkinek kellemes sportolást kívánok!
Hegedüs Bence