Július 4-én, harmadikként indultam el a Primavera Extrém Balatonman Futamon. Ez volt életem második ironman távú triatlon versenye, azaz a Balaton körüli pálya 3800m úszást, 180km biciklit és 42,2km futást foglalt magába.
A bemutatkozómban részletesebben leírtam, hogy erre a kihívásra egy felkészülési versenyként tekintek, ami a tapasztalatszerzésre, tanulásra és felkészülésre fókuszál. Ennél komolyabb célokra most nem is volt szükségem, és szerintem nagyon lehetőségem sem lett volna. 2 hete még futni se nagyon tudtam a térdem miatt (igen, ennyit számít, ha elhasználódik a futócipő :O ), és emiatt az utolsó hónap ki is esett a felkészülésből. Atád óta tudom, hogy tisztelni kell ezt a távot, de ha nincs komoly egészségügyi vagy technikai probléma, akkor azért teljesíthető, de most a térdem miatt aggódtam azért kicsit. Meg volt még egy másik pozitív előjel 😀 Csütörtökön elmentünk egy utolsó átmozgató futásra, ahol a térdem miatt viccből mondtam, hogy még most kéne kimennie a bokámnak, akkor megkímélném magamat a szombati szenvedéstől.
Amikor futás után mentem a biciklimért, volt egy gödör, ami nem látszott a fűben. Találjátok ki, hogy mi történt! Igen, kiment… De szerencsére még időben visszarántottam, és némi diklofenák segítségével péntek estére elmúlt a fájdalom. Válogassátok meg, mivel viccelődtök!
Pénteken a segítőmmel, Bíró Alexandrával, Piszével megérkeztünk Világosra, ahol Évi és Imi láttak vendégül minket a verseny hétvégéjén. Így ők lettek a szponzoraim, köszönöm szépen nekik! 🙂
Szombat reggel megérkeztünk a rajthoz, ahol felfedeztük, hogy a rajthelyszínnek megjelölt strand csak 8-kor nyit, a szomszédságban pedig az úszást tiltó táblák és horgászok voltak. 7:00-kor kellett megkezdeni az úszást. Kis tanakodás, egyezkedés a szervezőkkel, majd átmentünk a szabad strandhoz, ami – dobpergés – szintén 8-kor nyitott. Ismét kis tanakodás, vissza az előző strandhoz. Mindegy, akkor bemászok a vízbe a pecások mellett, és úgy úszom a strand bójái körül. Ebben a kapkodásban elmaradt a rajt előtt az energiaszelet, ezért az úszás felénél már kezdtem éhes lenni. Szerencsére ezen kívül nem történt semmi említésre méltó a vízben. Miután ledolgoztam az adagomat, kimásztam, gyorsan betoltam egy energiaszeletet, öltöztem, fotózkodtunk, és elindultam a biciklivel.
Mivel egyikünknek sem volt még komoly tapasztalata az ilyen vándor önellátó frissítésű versenyekben, ezért igyekeztünk biztosra menni. A taktika a következő volt: biciklin 25-30km-enként, futásnál 2,5-3 km-enként találkozunk, kulacscsere, gél, hideg vizes locsolás. A koordinátákat előre megbeszéltük az ajánlott útvonal mentén. Ez amúgy egész jól be is jött. Pisze nagyon ügyesen frissített, mindig a megbeszélt helyen várt (kivéve egy útépítésnél… szép dolog… 😀 ), és a következő adagot be is hűtötte, mielőtt továbbment volna a következő pontra. A készlet nagy része SiS gélből, SiS izóból, vízből, saját gyártású zabszeletből és aszalt gyümölcsökből állt.
A biciklis szakasz első 20 km-e valamiért nem esett olyan jól, de szépen ráállt a szervezetem. Haladtam-haladtunk rendesen, az ajánlott útvonalon mentem, összesen kb. 1 km-t tekertem a bicikliúton. A térdeimet éreztem kicsit, de szerencsére sem egészségügyi, sem technikai probléma nem merült fel. A szigligeti vár előtt, ahol teljesen szabályosan haladtam a főúton (nem volt tiltva a biciklizés, tele volt a bicikliút, és amúgy is gyorsabban mentem, mint ahogy bicikliúton szabad), egy kedves autós szándékosan rámhúzta a kocsit, amikor mellémért, dudált egyet, majd továbbhajtott, és beljebb húzódott az út közepe felé. Hát… ez annyira nem tetszett, megjegyeztem a rendszámát, de valószínűleg inkább elfelejtem, nem hiszem, hogy legközelebb rendesebb lenne a kerékpárosokkal, ha felkeresné bármilyen hatóság is… Rajta kívül nem igazán volt semmi para. Az utolsó 50km-ig.
Ábrahámhegytől annyira nem esett jól a maradék. Az amúgy addig egész kellemes hőmérséklet megugrott kicsit, és a táv végén jött a szint ⅔-a. (spoiler alert!!!) Utólag visszagondolva itt kezdődött kicsit a dehidratációm. Begurultam a biciklis célba, kicsit megviseltnek éreztem magamat. Mivel egész jól álltam idővel, úgy döntöttem, nem kapkodok, inkább kicsit összeszedem magam. Nem volt árnyék, így ez annyira nem sikerült. Elindultam a futópályán. Hát! Az első 10km-t kifejezetten veszélyesnek ítélem, ahol a Tótvázsony-Füred szakaszt kell teljesíteni. Az út melletti kavics szerencsére viszonylag jól volt döngölve (mert még új a szakasz), de sok helyen benőtte már a gaz, vagy ránőttek a fák, jellemzően a kanyarokban. Volt, hogy meg kellett állni, hogy benézzek a kanyarba, hogy jön-e szembe valami. Szép lassan beértem Füredre, éreztem, hogy ez nem lesz egy sima maraton. Ugyan folyamatosan ettem-ittam, azért a kihagyott edzések, az első forró napok és a hatalmas terhelés megviselte a szervezetemet, és kezdtem kiszáradni. Ennek ugye az első jele az, hogy nem szomjas az ember. A második, hogy hányingere lesz. A harmadik a szédülés. Tovább még szerencsére nem jutottam. 🙂 De eddig most is. Volt egy 3km-es szakasz, ahol még kocogni se nagyon bírtam… Számolgattam, azt láttam, hogy ha csak vánszorgok, a szintidőn belül akkor is beérek. De eszembe jutott, hogy létezik egy csodaszer! Bekészítettem a hűtőtáskába egy palack kólát. Leültem kicsit az árnyékba, és a kóla a rendbe tette a hasamat is, és elkezdtem összevakarni magamat. Onnantól kezdve nem rettentően szörnyen ment a futás, hanem csak szörnyen.
Szerencsére innentől kezdve egész eseménytelen volt a célig a kocogás. A térdeimet kicsit éreztem, de nem fájtak.
A célban várt Pisze és a koncert, amit szervezett 😀 Vagy az élet hozta így… Egy vitorlás fedélzetén valami enyhén ittas lánytársaság énekelte a Darabokra törted a szívem Halott Pénz-féle feldolgozását. Najó, az ének az enyhe túlzás. 🙂 Azt pedig nem tudom, hogy már csak fejben vontam-e össze a két sort, vagy tényleg így énekelték, de az rémlik, hogy: “Fáj, nem is tudod hogyan fáj, hogy olyan messze futottál”. Ez ott viccesnek tűnt, mert nekem is fájt. Főleg azokon a szép csengő hangokon, este 21:19-kor.
Ami azt jelenti, hogy bruttó 14:19 alatt értem be. A célkitűzés és a fentiek tükrében elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. Kaptam rengeteg mindent, amire tudok figyelni a következő versenyeken, kaptam egy jó adag edzést, tanultunk sokat a menet közbeni frissítésről, és teljesítettem másodszor is az irontávot, amivel bebizonyítottam magamnak, hogy a tavalyi nem csak egyszeri, szerencsés alkalom volt 🙂 Na meg dobogós vagyok 😀 (ahogy írtam, harmadikként indultam 😉 )
Nagyon örülök, hogy pont ezen a napon volt az esemény, mert kisebb volt a forróság, mint vasárnap,vagy mint mondjuk előző hétvégén.
Ráadásul így egy ironmannel indíthattam meg a visszaszámlálást minden triatlonozó egyik álmának beteljesítéséhez, ugyanis jövőre részt veszek a Challenge Roth-on, ami szintén július 4-én lesz.
Másnap Éviékkel töltöttünk egy jó kis balatoni napot fürdőzéssel, hekkezéssel, kártyázással. Este irány vissza Budapestre, most még kis regeneráció, aztán irány a tatai középtáv!
Köszönet a szervezőknek az ötletért és lebonyolításért, Évinek és Iminek a vendéglátásért, a Nutridepónak a támogatásért, de leginkább Piszének az egész hétvégés segítségért! A teljesítés az ő érdeme is. 🙂
Az utánam következő versenyzőknek is azt tudom kívánni, mint amit magamnak kívántam, fáradjanak el rendesen, de ússzák meg egészségügyi és technikai problémák nélkül!
Mindenkinek kellemes sportolást kívánok!
Hegedüs Bence