Versenyszabályzat 2024

1.) A versenyszabályzat elfogadásáról
A Balatonman triatlon versenyek indulójaként a jelen versenyszabályzatban foglaltakat a résztvevő magára nézve kötelezően elfogadja, és kötelezettséget vállal annak betartására. Tudomásul veszi, hogy a regisztráción keresztül nevezett résztvevőkre a jelen versenyszabályzat hatálya kiterjed. Az induló az MTSZ versenyszabályait is kötelező érvényűnek tekinti magára.

2.) Egészségi állapotomról
A résztvevő kijelenti, hogy a Balatonman Fűzfőn egészségesen, saját felelősségére, az általa választott távra, mind fizikálisan, mind mentálisan felkészülten indul. Az egészségügyi állapotában bekövetkező állapotromlásért a Szervezőt nem terheli felelősség.

3.) Fotókkal, felvételekkel kapcsolatos rendelkezés
A résztvevő tudomásul veszi, hogy a rendezvény ideje alatt a résztvevőről felvételek készülhetnek. A képek és felvételek készítéséhez és felhasználásához hozzájárul. Tudomásul veszi, hogy a róla készült képeket, felvételeket reklámfilmben és más médiában promóciós célra a Szervező felhasználhatja. Tudomásul veszi, hogy a versenypályán és a versenyközpontban biztonsági kamerák felvételeket készíthetnek róla. Hozzájárul, hogy a Személyes profilban lévő e-mail címre és telefonszámra a Szervező levelet, illetve üzenetet küldjön a verseny információival és további sporteseményekkel kapcsolatban. 

4.) A nevezések átruházásról
A résztvevő elfogadja, hogy a nevezése és a rajtcsomagja át nem ruházható.

5.) A regisztrációs rendszerről és a Személyes profilról
A 2018-as versenyre bevezetett (és jelenleg is érvényes) regisztrációs rendszerről ITT olvashattok, a benne foglaltakat a résztvevő magára nézve kötelezőnek fogadja el.

6.) A depózásról
Az induló a depózásra vonatkozó szabályokat betartja. Elfogadja, hogy a verseny végén, az úszófelszerelés és a kerékpárok felvételére a verseny előtti programtáblázatban közzétett időrend szerint lesz lehetősége, érkezési sorrendben.

7.) A kategóriaváltásról
Egyéni nevezés, váltóra való módosítására nincs lehetőség. A versenyző 2024. július 15-ig egyéni kategóriát válthat, de elfogadja, hogy ebben az esetben a Szervező a díjkülönbözetet nem fizeti vissza,  hosszabb táv választása esteén viszont a díjkülönbözetet kiszámlázza.

8.) A kedvezményrendszerről
Az egyéni célba érkező versenyzőket árelőnyben részesítő kedvezmény névre szóló, át nem ruházható. A célba érkezéseket minden év utolsó versenyekor számoljuk ki, az így elért kedvezmény a következő évben érvényes. A 2024. évi kedvezményre jogosultak listája IDE kattintva érhető el!

9.) Kerékpár szerviz
A versenyen, a kerékpáros körön és a depóban nem lesz bringaszerviz, ilyen szolgáltatás nem lesz elérhető. A depo területén pumpát tudunk biztosítani a kerékpárok felpumpálásához. 

10.) Licenc 
A Magyar Triatlon Szövetség aktuális versenyszabályzatának értelmében, a versenyen való indulás regisztrációhoz/versenyengedélyhez kötött, mely adott tárgyév aktuális összegét az MTSZ oldalán tudjátok megtekinteni. Versenyengedélyt és regisztrációt a későbbiek folyamán ITT lehet kiváltani. Külföldi versenyzők saját hazájukban kiváltott engedélyét a Szervező elfogadja, ha ilyennel nem rendelkezik, akkor az online felületen kiválthatja a magyarországi engedélyt. Annak a versenyzőnek, aki nem váltja ki az engedélyét, és emiatt nem tud elindulni a versenyen, nevezési díjat nem fizet vissza a Szervező. AZ ÉRVÉNYS LICENSZHEZ SPORTORVOSI ENGEDÉLY SZÜKSÉGES!

11.) A befizetett nevezés lemondása
A Szervező a nevezés lemondását, 2024. augusztus 1-jén éjfélig fogadja, kizárólag írásban, az info@balatonman.hu e-mail címen. Ebben az esetben a befizetett összeg 75%-át a Szervező visszafizeti. Ezután a nevezés lemondását semmilyen okkal nem fogadja el a Szervező, ezen időponton belül a nevezés átruházásra sincs lehetőség, a nevezési díjat a Szervező nem fizeti vissza a versenyzőknek.

12.) A nevezési díjról és limitről
A nevezési díjakról és a határidőkről bővebben ITT. A beérkezési határidő betartása a versenyző felelőssége! Fontos, hogy nem az átutalás időpontja, hanem a Szervező számláján történő jóváírás időpontja az irányadó a határidő megtartásának vonatkozásában. A hiányos befizetés esetén, a különbözet befizetése elengedhetetlen a nevezés érvényessé válásához. Hiányos befizetés esetén a Szervező e-mailen értesít a különbözet mértékéről, amelynek megfizetésére 8 naptári nap áll rendelkezésre. Amennyiben a megadott határidőn belül a különbözeti összeg a Szervező bankszámláján nem kerül jóváírásra, a kérdéses nevezés törlésre kerül. Váltócsapatok nevezése esetében a versenyzők elfogadják, hogy a számla kiállításánál kizárólag a CSK-ként megadott versenyző által beállított névre és címre ad a Szervező számlát.

13.) A szintidőkről
A szintidőn túl beérkező versenyzők részére érmet nem adunk át, ezek a teljesítések nem szerepelnek a hivatalos eredménylistában és statisztikákban. A szintidőket nem csak a célba érkezéskor, hanem a versenykiírásban közzétett módon a verseny közben a kerékpáros és futókörök megkezdése előtt is ellenőrizhetjük, a kicsúszó versenyzőket a versenyből kivesszük, ők a versenyt még saját felelősségre sem folytathatják!

SZINTIDŐK
Sprinttáv
(950 méter úszás, 20 km kerékpár, 5,25 km futás)
– 40 perc a kerékpározás megkezdéséhez
– 1 óra 35 perc a futás megkezdéséhez
– 2 óra 30 perc a célba érkezéshez

Rövidtáv
(950 méter úszás, 40 km kerékpár, 10,5 km futás)
– 40 perc a kerékpározás megkezdéséhez
– 2 óra 30 perc a futás megkezdéséhez
– 4 óra  a célba érkezéshez

Középtáv
(1900 méter úszás, 74 km kerékpár, 21 km futás)
– 1 óra 5 perc a kerékpározás megkezdéséhez
– 3 óra a második kerékpáros kör megkezdéséhez
– 5 óra 10 perc futás megkezdéséhez
– 8 óra a célba érkezéshez

Irontáv
(3800 méter úszás, 176 km kerékpár, 42 km futás)
– 2 óra 10 perc a kerékpározás megkezdéséhez
– 9 óra 10 perc a ötödik kerékpáros kör megkezdéséhez
– 11 óra a futás megkezdéséhez
– 16 óra a célba érkezéshez

14.) A frissítésről

A versenyző tudomásul veszi, hogy a szervező a 2021. évtől a versenyt környezetbarát szemléletben rendezi meg, mely eredményeképpen a futókörön vizet és izót csak  saját, a versenyző által magával hozott pohárba biztosít “repohárban” kapják a versenyzők, amiket a pontokon dolgozó személyzet ad fel a versenyzők részére, majd a frissítőpont végén begyűjtik azokat.*Módosítva 2023.08.15. Egyszer használatos műanyag és papírpoharakat a versenyen nem alkalmaz.

A szervező iron és special távon lehetőséget biztosít úgynevezett “special bag” leadására, melyet a kerékpározás során a versenykiírásban előre meghatározott helyen és módon lehet a versenyzőnek felvennie.

15.) Szemetelési zónák
A Szervező mind a kerékpáros körön, mind pedig a futókörön Szemetelési zónákat jelöl ki, ahol a versenyző a szemetet ledobhatja. A zónákon kívüli szemetelés azonnali kizárást vonhat maga után.

 16.) Sebességkorlátozás és mérés
A versenyző tudomásul veszi, hogy a be és kivezető szakaszon a vasúti átjáró és a körforgalom között, a 710-es gyorsforgalmi útig 25 km / óra a sebességkorlátozás lesz, továbbá ezen a részen tilos kerékpárral előzni!  A szakaszon átlagsebességet mér a szervező, a szabályt megszegőket azonnali kizárással büntetik. Minden fordítóban 180 fokos fordulás lesz, így a sebességkorlátozás az ezt megelőző szakaszon 15 km / óra.

17.) Technikai értekezlet
A verseny előtti napon kerül megrendezésre a technikai értekezlet, amelyen a részvétel nem kötelező, de ajánlott.

18.) Váltócsapatok létszámának módosításáról
Kizárólag a csapat létszámának növelésére van lehetőség, a versenykiírásban szereplő maximális létszámig – a Szervező egyedi elbírálás alapján -, a bővítéskor érvényben lévő nevezési díj megfizetésével. A csapatlétszám bővítését kizárólag e-mailen fogadja a Szervező, az info@balatonman.hu címen.

19.) A rajtcsomag átvételéről
Az egyéni rajtcsomagfelvételhez személyazonosításra alkalmas igazolvány, vagy két tanú által aláírt meghatalmazás szükséges. Csapatok részére a rajtcsomagot a csapatkapitány (személyi igazolvánnyal), vagy az általa, érvényes, két tanú által aláírt meghatalmazással meghatalmazott személy veheti át, szintén fényképes igazolvánnyal. A rajtcsomag felvételének feltételeit a szervező a verseny idején érvényben lévő Covid kormányzati szabályzással szinkronban hozza meg. A versenyen való indulást a kormányrendeletek szabályozhatják. 

A rajtcsomag felvételének elengedhetetlen feltétele a LICENSZ, mely csak sportorvosi engedéllyel együtt érvényes!

20.) A parkolásról
A versenyző az eseményen, a parkolásra vonatkozó szabályokat és előírásokat mind a saját, mind a versenyzőtársai érdekében elfogadja és betartja. Tudomásul veszi, hogy a kerékpáros pályára a kísérők autóval nem hajthatnak be. A szurkolói zónáknál a parkolást segítő forgalomirányítók utasításait a résztvevő betartja.

21.) Vis maior
A résztvevő tudomásul veszi, hogy amennyiben a versenyt elháríthatatlan külső ok (vis maior), így különösen, de nem kizárólagosan az időjárási körülmények, pandémia, természeti katasztrófa, sztrájk, blokád, útvonal vagy területfoglalási engedély hiánya vagy, a verseny előtti visszavonása, más előre nem várt, extrém, illetve előre nem tervezhető és elháríthatatlan ok miatt nem lehet megrendezni, úgy a Szervező új (pót) időpontot jelöl meg részére (amelyről hivatalos tájékoztatást ad) és a nevezési díjat nem fizeti vissza. A versenyszervező a program helyszínének, időpontjának, valamint a pálya módosításának jogát fenntartja.

22.) Verseny elmaradása esetén
A nevezések megnyitásakor úgy gondoljuk, hogy 2024. évben az eseményt nagy valószínűséggel az eredeti, de legrosszabb esetben a pótidőpontban meg tudjuk rendezni.
A Balatonman Triatlon verseny előkészítése és megrendezése egy éves folyamat és munka eredménye, melyet az iroda akkor is elvégez, ha a verseny bármely okból esetleg elmarad. Ez számunkra folyamatos előkészítési költséget jelent, melyet az aktuális befizetett nevezési díjakból finanszírozunk (a szervező csapat bér és járulék költsége, iroda és a bejárások útiköltsége, programozói feladatok és előfizetések, beszállítóktól megrendelt, le nem mondható szolgáltatások….stb.). A verseny hosszútávú megrendezése érdekében, az alábbi feltételrendszert vagyunk kénytelenek bevezetni, mely egy esetleges elmaradás esetén a nevezési díjakból 75%-ot térít vissza nevezőinknek, míg 25% összegből finanszírozza az előkészítés folyamatát, ezzel teremtve meg a verseny további megrendezésének lehetőségét.

A Résztvevő tudomásul veszi, hogy amennyiben a versenyt az újonnan kijelölt, pótidőpontban sem sikerül megrendezni, úgy a Szervező bejelenti a verseny törlését, a nevezési díjról kiállított számlát sztornózza és az eredetileg befizetett nevezési díj 75%-át az alábbiak szerint visszafizeti:
I.) a nevezési díj 75%-nak nettó összegét a sztornószámla kiállításakor
II.) míg az ÁFA tartalmát a sztornószámla kiállítását követő 120 napon belül
A felosztásra azért van szükség, mert a nevezési díj befizetése után, a jogszabály szerint az ÁFÁ-t az állam részére a Szervező megfizeti; a sztornószámla kiállítását követően visszaigényli és csak ezután tudja visszautalni a Nevező részére.
Amennyiben a Szervező a fenti határidőkhöz képest késedelembe esik, úgy a 2013. évi V. törvény (Ptk.) szerinti késedelmi kamatot köteles megfizetni.

Viharos időjárás esetén a Szervező a versenyt bármikor ideiglenesen vagy véglegesen felfüggesztheti, majd újraindíthatja. Felfüggesztett verseny esetén nem jelöl ki pótidőpontot és pénzt nem fizet vissza. A szervező a versenyzők tájékoztatását a verseny alatt a közösségi médiában – a sorozat Facebook oldalán – és az esemény weboldalán teszi közzé.

23.) Adatok hitelességéről
A résztvevő a jelentkezéskor elküldött adatai a valóságnak megfelelnek, azok tárolásához és felhasználásához hozzájárul. Az általa megadott címre, telefonszámra a Szervező hírlevelet, szöveges tájékoztató üzeneteket és további versenyekkel kapcsolatban leveleket küldhet.

24.) A doppingolásról
A résztvevő a versenyre tiszta eszközökkel készül. A WADA által meghatározott és érvényben lévő doppinglistán szereplő szereket nem használ, a verseny után – igény esetén – az ellenőrök részére mintát ad. Ennek megtagadása esetén a versenyből kizárható, eredményei törölhetők. A verseny tisztaságának érdekében, a nemzetközi dopping előírások figyelembevételével, mind a női, mind a férfi egyéni verseny első három helyezettje doppingtesztre kötelezhető. Pozitív teszt esetében a versenyzőt a Szervező kizárja, a sorrendet módosítja. A WADA tiltólistáján szereplő gyógyszerekről és hatóanyagokról bővebben ITT.

25.) A rajtszám viseletéről
A verseny alatt a rajtszámot a versenyző elől viseli. 10 perc időbüntetést kaphat az, aki a rajtszámát összehajtja, letakarja, vagy nem jól látható módon viseli a verseny ideje alatt. Kizárásra kerülhet az a versenyző, aki a figyelmeztetés ellenére továbbra is megszegi a rajtszám viselésére vonatkozó szabályokat.

26.) Kizárható továbbá, aki
a.) nem teljesíti a Szervező által kijelölt teljes távot,
b.) a nevezési formot pontatlanul, vagy nem a valóságnak megfelelően, illetve hiányosan tölti ki,
c.) a chipet nem rendeltetésszerűen használja,
d.) nem tölti le a depóban található Penalty boxban a bírók által kiosztott időbüntetést (ennek követése a versenyző feladata),
e.) további szabálytalanságok esetén a versenybírók döntése alapján,
f.) a frissítőpontokon lévő tartályok csap részét szájjal érinti,
g.) a személyzettel szembeni bármely káromkodás, sértő agresszív viselkedés esetén,
h.) vasúti átjáróknál  piros jelzésen való áthaladás esetén.
i.) megszegi a kivezető szakaszon meghirdetett előzési tilalmat, vagy nem tartja be a sebességkorlátozást
j.) hozzátartozója a kerékpáros körön nem kijelölt zónában ad fel részére frissítést
k.) a vasúti átjáró és a körforgalom közötti szakaszon, a 710-es gyorsforgalmi útig átlépi a 25 km / óra sebességkorlátozást.

27.) A vasúti átjárókról
A résztvevő a vasúti átjárókban, a forgalmat irányító személyzet utasításait betartja. Piros jelzés esetén az áthaladás tilos és életveszélyes, az ezt megszegő versenyzők azonnal kizárhatók. A vasúti átjáróban való esetleges várakozást a Szervező időjóváírással kompenzálja.

28.) A váltásokról
A résztvevő elfogadja, hogy a Szervező a csapatok részére, a kijelölt váltózónákban biztosít lehetőséget a váltásra. A pálya más részén váltani tilos!

29.) Tilos
A versenyen görkorcsolyázni, vagy kutyával, más állattal futni és rajtszám nélkül indulni. A résztvevő tudomásul veszi, hogy ezek megszegése esetén, azonnal kizárásra kerül és a pályáról eltávolítható.

30.) A marketing és reklám tevékenységről
A verseny teljes helyszínén, a pontokon és az útvonalon bármilyen reklám és marketing tevékenység csak a Balatonman Triatlon Kft. előzetes írásbeli engedélyével végezhető (marketing@balatonman.hu)

31.) További szponzorokról
Az eredményhirdetéskor a dobogóra felhívott versenyzők nemzeti zászlót igen, más – szponzort, támogatót megjelenítő – táblát, feliratot nem vihetnek magukkal.

32.) A részvevők életkorára vonatkozó szabályokról
Egyéni versenyszámok esetében a részvételi korhatárra az MTSZ aktuális szabályai érvényesek.

33.) Az orvosi beavatkozásról
A résztvevő elfogadja, hogy amennyiben a verseny ideje alatt az orvosi stáb az állapotát úgy ítéli meg, a versenyt nem folytathatja.

34.) Létszámkorlátozásról és a nevezés zárásáról
A Szervező fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza. A nevezést bármikor lezárhatja, technikai hiba esetén törölheti és újra megnyithatja.

35.) A fürdésről
A verseny után a Balatonban történő fürdés csak saját felelősségre történhet. Az ebből eredő balesetekért és egyéb következményekért a Szervező felelősséget nem vállal.

36.) Az értékekről
A Szervező a kísérő autókban és a szállásokon hagyott értékekért nem vállal felelősséget.

37.) A jóváírások és az eredmények kapcsolatáról
Szoros befutó esetén a vasúti átjáróknál lévő időjóváírások miatt előfordulhat, hogy a közös rajt ellenére, nem a hamarabb célba érkező versenyző nyeri meg a versenyt. Ennek értelmében a résztvevő befutója után még módosulhat a helyezés.

38.) Díjazás
A versenyen szintidőn belül teljesítők befutóérmet kapnak.
A kategóriák abszolút 1-3 dobogós helyezettjei kupát kapnak.

A szervező csak országos bajnokság futamában, és 300 fős létszámot meghaladó futamokban tart korosztályos eredményhirdetést! 

39.) A verseny etikája
A résztvevő tudomásul veszi, hogy a Balatonman Triatlon Fesztivál szellemiségének elválaszthatatlan része egymás kölcsönös tisztelete és elfogadása. A forgalomirányítók, a parkoltató személyzet és a STAFF is ennek a szellemében dolgozik. A személyzettel szembeni tettlegesség, köpködés és trágár beszéd, üzenet, levél esetén, illetve a közösségi média felületeken történő sértő kommentek esetén, a versenyből a résztvevőt a Szervező azonnal kizárja, szükség esetén a hivatalos lépéseket megteszi. Nevezést tőle, egyetlen saját rendezésű eseményre sem fogad el a jövőben.

40.) Eredményhirdetés
A távok eredményhirdetésének pontos időpontjait a verseny előtti programtáblázatban tesszük közzé.
Díjat kizárólag az eredményhirdetés keretei között adunk át. Kérjük a dobogós sportolókat, hogy személyes jelenlétükkel tiszteljék meg a versenyt és versenytársaikat, pontosan jelenjenek meg az eredményhirdetésen. 
Az eredményhirdetést lekéső díjazottak részére díjat utólag nem adunk át és nem postázunk.

41.) A drónok használatáról
A vonatkozó jogszabályok megtartása mellett, kizárólag a Balatonman Triatlon Kft. írásos engedélyével működtethetők drónok a rendezvény idején.

42.) A dohányzásról
A verseny szellemiségével a sportolás közbeni dohányzás nem összeegyeztethető, ezért a versenypályán és a célterületen – a nemdohányzók védelmében – szigorúan tilos a dohányzás. Azt a versenyzőt, akit a tiltás ellenére a Szervező a verseny területén, frissítőponton, váltóponton, vagy rajt- és célterületen a verseny ideje alatt dohányzáson ér, kizárhatja a versenyből. Csapatverseny esetén a büntetés kizárólag a szabályt megszegő sportolóra vonatkozik.

43.) Időjárás miatti változtatásokról
A résztvevő tudomásul veszi, hogy a Szervező rossz időjárás esetén a a versenyt duatlon versenyre változtathatja, vagy bármelyik számot törölheti, vagy annak távját indokolt esetben módosíthatja. A versenyszervező a program változásának, helyszínének megváltoztatásának, a pálya módosításának jogát bármikor fenntartja.

44.) Biztosítás
A résztvevő tudomásul veszi, hogy a nevezési díj biztosítást nem tartalmaz.

45.) Reklamáció
A rendezvénnyel kapcsolatos bármely reklamáció a Szervező felé nyújtható be írásban, a rendezvény zárását követő 3 órán belül. Az ezen időpont után benyújtott reklamációt a Szervező nem köteles elbírálni.

46.) Kötelező felszerelésről

A szervező az iron távon induló versenyzők részére kötelező felszerelésként fejlámpát ír elő, melyet a bedepózás során ellenőriz. A fejlámpa viselete 20 óra után a futókörön kötelező!

 

 JÓ VERSENYZÉST KÍVÁNUNK!

Menü